Gondolataim, elmélkedéseim
2026. május 5.
2. levél a világi domonkos közösségekhez
A világi domonkosok hivatásáról, azaz útjáról
"Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam." (Jn 14,6)
A domonkos lelkiség középpontjában ott visszhangzik Szent Domonkos oly sokszor hangosan elsóhajtott kérdése: "Uram, mi lesz a bűnösökkel?" Hivatásunk az isteni irgalom és remény hirdetése, az igazság keresése ott, ahová Isten helyezett minket, világi domonkosként elsősorban nem a templomokban, nem az oltárnál, és ritkán szavakkal, sokkal inkább saját hétköznapi környezetünkben, és főleg konkrét tettekkel.
Amikor Ferenc pápa 2015. november 8-án, vasárnap az Úrangyala imádság után a római Szent Péter téren összegyűlteknek kihirdette a Domonkos Rend alapításának 800. évfordulóját, akkor megköszönte, amit a domonkosok az Egyházért és az Egyházban tesznek.
Érdemes egy kicsit elmélkednünk azon, hogy konkrétan mit is jelent számunkra az irgalmasság, hogyan tudjuk tettekre váltani azt. Nem kell messzire mennünk. Jézus tanítása alapján A Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma (Függelék B., A katolikus tanítás alapvető formulái) felsorolja az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit. Ezek konkrét tájékozódást nyújtanak abban, hogy mi az irgalmas ember kötelessége. Ezek közül mindenki képes megvalósítani valamit.
Az irgalmasság testi cselekedetei:
1. az éhezőknek ételt adni,
2. a szomjazóknak italt adni,
3. a szegényeket ruházni,
4. az utasoknak szállást adni,
5. a betegeket és
6. a börtönben levőket látogatni,
7. a halottakat eltemetni.
Az irgalmasság lelki cselekedetei:
1. a bűnösöket meginteni,
2. a tudatlanokat tanítani,
3. a kételkedőknek jó tanácsot adni,
4. a szomorúakat vigasztalni,
5. a bántalmakat békével tűrni,
6. az ellenünk vétkezőknek megbocsátani,
7. az élőkért és holtakért imádkozni.
A domonkos lelkiségben Istennek ez a tulajdonsága (irgalmassága) igen fontos. A fenti felsorolásból kiemelném az irgalmasság lelki cselekedetei közül a másodikat és a harmadikat. Tapasztalhatjuk Szent Domonkos életét olvasva, hogy ezek mennyire motiválták őt, és így központi helyet foglaltak el gondolkodásában. Ezek megvalósítására építette fel a Prédikátorok Rendjét. Kövessük Rendalapítónkat az irgalmasság cselekedeteinek megvalósításában.
Folyamatosan tanulnunk kell irgalmaznunk önmagunknak és másoknak. Szabályzatunk és Előírásaink sem katonás fegyelmet, gondolkodás nélküli szabálykövetést várnak el tőlünk, sokkal inkább felfoghatjuk úgy, hogy Szent Domonkos Atyánk irgalmas szeretettel gondoskodik rólunk, iránytűt ad kezünkbe az útra. És ha mégis eltévedünk, akkor újra meg újra, mindig visszavár bennünket.
Ha a világi domonkosok útján akarunk járni, azt csak közösségben lehet, és ehhez szükségünk van útmutatásra, amihez alkalmazkodhatunk. A Rendben megtapasztalt összetartozás nagy erőt adhat. Fogadalmunk által belekapcsolódunk nyolc évszázad történelmébe, és az egész világon élő minden kortárs domonkos életébe is. Közelebb kerülünk szent elődjeinkhez és töltekezhetünk a Rend lelki kincstárából. Azt is tudnunk kell, hogy bármi jót vagy rosszat teszünk, azzal a Rend életét is formáljuk, hiszen annak részesei vagyunk. Nagy kegyelem és még nagyobb felelősség ez.
Jézus arca sokszínű, sokféle jó út vezet hozzá. Mit is jelenthet nekem, világi domonkosnak az, amit Jézus mond: "Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam." Röviden: az én kis utam az, hogy Szabályzatunkat követve igyekszem vidáman és felelősségteljesen szépen haladni az úton. Nem keresek más utakat, itt megállapodtam. Jézust és az ő akaratát kutatom mindenben és mindenkiben, mert Jézus maga az Igazság. Elhiszem neki, hogy Ő az igazság, és nem én vagyok az. Ha Szent Domonkost szeretem, őt akarom utánozni. Hűséges vagyok az Egyházhoz, amint ő volt, és a szellemiségét követő Rendhez. A Szabályzathoz igazítom az életemet. Naponta olvasom a Szentírást és hitbeli tudásomat folyamatosan fejlesztem. Gyakori szentgyónással és szentáldozással erősítem magamat. Próbálom Jézus kezét fogva járni az utamat, és vágyakozom rá, hogy láthassam arcát és elérjem az örökéletet.
Legyek irgalmas önmagamhoz és másokhoz is, előítéletek nélkül. Élesszem fel magamban ezt a Szent Domonkos-féle vágyódást: "Uram, mi lesz a bűnösökkel?", akik között én vagyok az első – és tegyek is érte. Így kövessem Szent Domonkost a saját élethelyzetemben, tegyem az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit, ott, ahol vagyok. Imádkozzam és böjtöljek engesztelésül és mások megtéréséért. Tudom, hogy csak Jézussal érhetek célba az irgalmas Atyához, aki ott vár az út végén engem, tékozló, de bűnbánó gyermekét.
Murányi Nikolett
a magyar világi domonkosok elnöke
Budapest, 2026 (aktuális részletek kiemelve Alapdokumentumainkhoz írt bevezetőmből)
